RÓZSASZÍN KÖRMÖK MINDIG DIVATBAN

RÓZSASZÍN KÖRMÖK MINDIG DIVATBAN

Ha van szín, amely igazán megosztó, akkor az mindenképpen a rózsaszín. Vagy szereted, vagy utálod, de egyszerűen nem viszonyulhatsz hozzá semlegesen. Volt egy időszak, amikor kifejezetten kislányos színnek számított, majd a nőiesség egyik alapszínévé vált, és mára az sem ritka, ha férfiak is viselik. Szerencsére nem úgy tűnik, hogy a rózsaszín egyhamar kimenne a divatból, így érdemes felkészülnöd, hogy vendégeid idén nyáron is kipróbálnák.

HA NYÁR, AKKOR RÓZSASZÍN

2022 egyik fontos színe a rózsaszín, ám ne gondold, hogy ez csak egy árnyalatot takar. A különböző designerek és kozmetikai gyártók kínálatában a rózsaszín teljes palettáját megtalálhatod, kezdve a már-már fehéres, lány árnyalatoktól az erősebb színeken át egészen a sokkoló tónusokig.

De miért is hordanál rózsaszínt? Sokan gondolják úgy, hogy nem az ő színük, ám egyre több és több nő fedezi fel, hogy személyiségük egy olyan szeletét tudják így kihangsúlyozni, amiről korábban nem is tudtak. Rózsaszínt viselni nem egyszerűen hivalkodás, hanem életérzés.

A rózsaszín lágy és szelíd árnyalatai univerzálisan illenek rengeteg más színhez, legyen szó sötétebb vagy világosabb tónusú ruhadarabokról, hajról vagy bőrszínről. A rózsaszín egészséges melegséget sugároz, és ellentmondásossága miatt olyan karaktert ad, amit más szín nem volna képes.

DE MIÉRT ÓDZKODUNK A RÓZSASZÍNTŐL?

Ahogy öregszünk, egyre többen próbálunk komolyabb színeket választani. A felnőttkorba lépve próbáljuk hangsúlyozni, hogy már nem vagyunk gyerekek, míg idősebb korban sokan úgy érzik, nem engedhetik meg, hogy bohókás árnyalatokba öltöztessék magukat. Pedig nem szabad azt hinnünk, hogy a rózsaszín kizárólag a hercegnőnek öltözött kislányok színe, és rossz úton járunk, ha felnőttként egyre szürkébb és egyhangúbb megoldásokat választunk.

A RÓZSASZÍN A LEGJOBB VÁLASZTÁS, HA KÖRMÖKRŐL VAN SZÓ

Persze, nem feltétlenül szerencsés, ha hirtelen felbuzdulva mindenünket rózsaszínre cseréljük. A rózsaszín egyedi hatásának titka, hogy tudni kell mértékkel, ízlésesen használni, és elbújtatni a többi szín között. Ha jól csinálja az ember, ez a kicsi változtatás az egész megjelenésünket át fogja alakítani.

És hol is lehetne a legjobban kísérletezni a rózsaszínnel, mint a körmeinken? Új, rózsaszín műkörmeink akkor is új fényben tüntetnek majd fel, ha régi ruháinkat hordjuk, és olyan magabiztosságot fognak adni, amit már rég éreztünk. Legyen szó lágyabb, nude árnyalatokról vagy egy csábítóan dögös cherry blossom géllakkról, biztos, hogy minden szem a rózsaszín körmökre fog szegeződni. Mégpedig irigykedve!

A rózsaszín lehet természetes, klasszikus, vagány, nőies, csajos – mindez csak attól függ, hogy milyen színkombinációt, milyen árnyalatot, illetve stílust választunk. Válogass termékeink között, és ajánld vendégeidnek 2022 legszebb színeit!

Perfect Nails

Szólj hozzá

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA rendszer védi, és a Google adatvédelmi szabályzata, valamint szolgáltatási feltételei vonatkoznak rá.